2014. február 22., szombat

A sport és annak fontossága

"A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze."
                                                                                                         (Szent-Györgyi Albert)

Több millió érvet fel lehetne sorolni azokkal a kérdéssekkel kapcsolatban, hogy miért is jó sportolni, mire jó a sport, vajon mi hasznunk származik abból, hogy rendszeres testmozgást végzünk, stb.
Pár főbb indokot szeretnék leírni ide egy kis vélemény kifejtéssel.
Tehát, a sport nagyon fontos, sőt mi több, meghatározó része az életünknek. Nagyon fontos, hogy milyen sportot választunk magunknak, vagy kiskorunkban a szüleink milyen sportra iratnak be minket. A lényeg az, hogy élvezzük a testmozgást, amit csinálunk és ne egy erőltetett dolog legyen. Többféle sportot kipróbáltam én is kiskoromban, de a focinál maradtam, mert ezt szeretem a legjobban és élvezettel csinálom. Szerintem ez az alapja az egésznek.
A sport egyfajta rendszerességre nevel bennünket, növeli a kitartásunkat, fejleszti a koncentrációnkat, erősíti az állóképességünket és fegyelmezetté, tisztelettudóvá tesz minket. Ezek mind olyan dolog, amit hasznosítani tudunk életünk során és a javunkra válhat majd később. Pl.: Nem késünk majd el a munkából, hiszen épp olyan pontosan oda tudunk majd érni mint az edzésekre, valamint kitartóbbak leszünk az életünk folyamán adódó nehézségek kapcsán.
Amennyiben versenyszerűen űzünk egy sportágat, versenyekben mérettethetjük meg magunkat, amik során tapasztalattal és sikerélménnyel gazdagodhatunk, amik építő jelleggel vannak az önbizalmunkra.
Kikapcsolódásnak sem utolsó szempont. Testmozgás segítségével el tudjuk terelni a gondolatainkat. Én például ha ideges vagyok eljárok futni. Általában segíteni szokott. 
Ezen fontos dolgok mellett, azt is lényeges megemlíteni, hogy a különböző sportok és edzések építő és erősítő jelleggel hatnak a testünk fejlődésére. Ezek által fittebbek, erősebbek és mozgékonyabbak leszünk, jobb alakunk lesz, sportos kinézetünk, és vonzóbbak leszünk a környezetünk számára.
Nagyon sok ember pedig azért kezd hozzá a különböző testmozgásokhoz, mert azok erősítik az immunrendszert, testünk ellenálló képességét a betegségekkel szemben. Ezzel a gondolattal kapcsolatban egy nagyszerű idézet fogalmazódott meg: 

"Az mozgás sok orvosságot pótol, de a mozgást semmilyen orvosság nem pótolhatja!".                                                                                                                            (Hippokratész) 

Lényegében, ezen dolgok miatt gondolom azt, hogy érdemes és kell is sportolni!

2014. február 20., csütörtök

Szerintem létezik a szabadság, a szabad akarat is, de a sors és a végzet is. Tudjátok például, hogyan játsszák a bridzset? Kiosztják a kártyákat - szerintem így születtünk. Hogy milyen lapja van az embernek, azt befolyásolja a genetika, a környezet, az idő. Ebben nincs szabadság, nincs választás...

De mint a bridzsben is, az nyer, aki a legtöbbet ki tudja hozni azokból a lapokból, amilyenjei éppen vannak. Ez a szabadság, a szabad akarat, hogy mit kezdünk azzal, amink van.(Feldmár András)

Ez egy nagyszerű idézet és kiválóan hasonlítja a bridzs játékhoz Feldmár András az életet.Teljesen egyetértek azzal, hogy "laposztással" születünk, tehát valamiféle testi és szellemi adottságok adva vannak. Ez teljesen egyértelmű, ezzel kapcsolatban szerintem mindenkinek azonos a véleménye, hiszen a genetika és a környezetünk által/hatására vagyunk azok akik. Arra a mondatra viszont egyáltalán nem egyhangú a vélemény, hogy "Ebben nincs szabadság, nincs választás...". 
Mindenen lehet változtatni, csak kellő kitartás kell hozzá! Nem születik senki sem egyenlőnek. Mindenki más tulajdonságokkal rendelkezik. Valakinek könnyebb, valakinek nehezebb változtatni a különböző dolgain. Elsősorban itt természetesen nem a genetikára gondolok, mert arról sokan nem tehetnek és azon nem is nagyon lehet változtatni, (persze bizonyos mértékben pl.: a testalkatunkat is tudjuk formálni) hanem a szellemi adottságokra, világnézetre és a gondolkodásra. Kellő szorgalommal és alázattal ezeken mind javítani és változtatni tudunk. Persze ennek az ellentéte is megtörténhet amennyiben nem vagyunk alázatosak és szorgalmasak, tehát szellemi képességeink gyengülnek és egyre rosszabb lesz a gondolkodásmódunk is. 
Tehát ebből a szempontból vitatkoznék az idézet írójával.

Az idézet második felébe nem nagyon lehet belekötni. Mindenkinek a saját dolga, hogy mit kezd a maga életével. Bármit mond vagy parancsol valaki, az csak jó tanács. A saját életünk felett teljes mértékbe mi rendelkezünk. Rajtunk áll, hogy elrontjuk vagy esetleg kihozzuk belőle a maximumot. A maximum kihozásához pedig hatalmas szorgalom kell.De az igazságba beletartozik az is, hogy nem feltétlen nyer mindig az, aki a lapjaiból a legtöbbet hozza ki. Van, hogy akármit is teszünk, akármennyire is hozzuk ki a maximumot magunkból, a nagyobb lapok ellen esélyünk sincs. Erre egy nagyon jó példa a genetika...Testnevelés órán nagyon gyakori példa az, hogy egy alacsonyabb diák, ha a végsőkig próbálkozik sem tud olyan magasra ugrani egy magasugrás során, mint a 20-25 centiméterrel magasabb osztálytársa, aki meg sem erőlteti magát. Ez egy elég jelentéktelen példa, de az élet sokkal jelentősebb helyzeteiben is történhet ugyanez velünk.
Nincs ez mindig így, de sajnos ez is benne van a pakliban!